Nagymágocs nagyközség hivatalos oldala. Az optimális megjelenítéshez Mozilla Firefox 5 vagy Google Chrome 12 ajánlott. Polgárőrség A polgárőrségek kialakulása Az 1990-es évek elején a jelentős gazdasági és társadalmi átalakulásnak sok és egyben káros  következményeképpen elszaporodtak az addig csak külföldi híradásokból ismert bűncselekmények.  A bűnözők felbátorodtak, és ez a lakosságból kiváltotta az önvédelmi ellenreakciót, látva a  rendőrség időnkénti megtorpanását, saját maga is próbálta megvédeni lakóközösségét.  1991-ben ilyen előzmények után  megalakult az Országos Polgárőr  Szövetség, melynek tagjai a megyei  szövetségek és a rangsorban utoljára, a  településeken szolgálatot teljesítő  egyesületek. Így alakult meg 1999-ben a  Nagymágocsi Polgárőr Egyesület is.  Egyesületünknek jelenlegi taglétszáma  41 fő, mely szám soha nem állandó,  jelenleg is várjuk minden a községért és  lakóiért tenni akaró fiatalok  jelentkezését.   A polgárőr szolgálatban, közfeladatot  ellátó személynek minősül, rendelkezik Polgárőr Alapismereti képzéssel és érvényes vizsgával,  szolgálatban szolgálati formaruhával vagy mellénnyel, igazolvánnyal, jelvénnyel.  Az egyesületet 5 fős vezetőség irányítja, és tagjaink nagy odaadással végzik munkájukat, legyen szó  éjszakai járőrözésről, búcsúi helypénz beszedésről, postások kisérése nyugdíj fizetéskor,  rendezvények biztosítása, idős eltűnt személyek felkutatása, rendőrökkel közös szolgálat ellátása,  környezetvédelem, illegális szemét lerakók felderítése, bűnmegelőzés közterületi jelenléttel,  Halottak napi temető és járműőrzés, idős tanyai lakosok látogatása.  Munkánkat társadalmi munkában látjuk el, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben INGYEN.  Fő támogatóink: Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata                             Horváth Gyula                            Csongrád Megyei Önkormányzat Polgárőrségeknek kiírt pályázata                             Nemzeti Civil Alap Program Pályázatai                             Esza Kht. Pályázatai  és még azon nagymágocsi lakosok, akik felajánlják adójuk 1%-át, vagy bármilyen módon segítenek  bennünket.  Az egyesület használatában a következő eszközök segítik  mindennapi munkánkat: 1db Lada Níva gépkocsi Polgárőrség  felirattal, 2db elektromos kerékpár a hangtalan közlekedésért,  távcső, éjjellátó távcső, megállító tárcsa, nagyfényerejű kézi  lámpa, digitális fényképezőgép, digitális kamera, laptop, ez  utóbbi 2 az elkövetkezendő időben beszerzésre kerülő  rendszám azonosító és lopott járműkereső rendszer részét is  fogja képezni.  Fontos megemlíteni, hogy tagjaink képzése, megfelelő szakmai  tudásának fejlesztése is fontos feladataink közé tartozik   Egyesületünkből jelenleg 7fő rendelkezik különböző megyei és  országos elismerésekkel a jól végzett munkájuk után, és  egyesületünk is megkapta a Nagymágocs Nagyközségért  emlékérmet is.  Bővebb betekintést nyerhetnek a www.polgarorsegnagymagocs.hupont.hu címen.  Vezető: Párkány György Adószám: 18464355-1-06